[először is: végtelen elnézésemet kérem, amiért várakoztattalak, és amiért ennyire rövid lett a cikk, a történet részhez tudtam volna még írni, de nem akartam spoilerezni. :D]
Első benyomás:
Mint említettem, fontosnak tartom az első benyomást, így szeretném kritikaírási pontjaim elsőjévé tenni eme szempontot.
Mindig is azt láttam, hogy a blogírás a lányok műfaja, legalább is személy szerint sosem találkoztam még olyan bloggal, amit ellentétes nemű írt volna, ezáltal kíváncsian áltam hozzá a blogodhoz, annak ellenére, hogy a zombikat kifejezetten nem kedvelem. Legalább is nekem a kinézetből és a címből az jött le, hogy egy zombiapokalipszises történetről van szó, viszont az első fejezet elolvasása után valahogy nem vált egyértelművé a dolog, amit szeméky szerint ötletesnek tartok. Megfordult a fejemben, hogy az egész kinézet és cím csak egy utalás arra, hogy Dominique csupán egy szürke hétköznapokban rekedt srác, szinte már zombinak érezve magát, és a zombiapokalipszises kinézet csak egy utalás az emberiség "elzombulására". Bár maga a fejezet nem sok kaput nyitott a fejezetben említett "kísérleti program"-on kívül.
Értékelésem: 4/5
Cím/design:
Bár ahogy látom a címmel nem tököltélk valami sokat, mindezek ellenére a célközönséget bőven megragadja, el is tudok képzelni egy zombi rajongót, ahogy a cím láttán rákattint a linkre, és mivel a fejléc/kinézet bár nem a legmesteribb munka, jól el lett találva, ugyanis egy zombi-apokalipszis blognak nem éppen kell csilli-villi tündöklőnek lennie, az igazi sokat mégis keveset sejtető, érzetre sokat ráad már az előtt, mielőtt az ember elkezdi olvasni magát a történetet.
Értékelésem: 3,5/5
Történet:
Maga a hangulat megvan már az elejétől fogva, a fogalmazásod tökéletesen át tudja adni az érzést, amit egy ilyen írástól elvár az ember. Különösen értékelem, hogy megpróbáltál szakmai szavakat és kifejezéseket is belevinni, kelt az olvasóban egy bizonyos érzetet, hogy márpedig ezt az írást komolyan kell venni, amit kifejezetten értékeltem. De mindezek ellenére próbáltam a szavak mögé látni, és rá kellett jönnöm, hogy nem sok minden bújik meg ott. Nem kéne minden bloggert profi íróként kezelnem, és ahhoz viszonyítanom, de ez elég öreg hibám sajnos, hhogyha olvasok valamit, attól vagy minőséget várok el, vagy már meg se legyen írva a dolog.
Visszatérve a témára, a fogalmazásod akármilyen jó volt, és ha kikapcsolódásképp tökéletesen le tudtál kötni, jól elvoltam az írással, bár meg kell mondjam, nem ezen írás hatására fog kitörni egy következő irodalmi forradalom, ami nem is baj. Voltak ellentétek a történésekben, például sok esetet láttam, amikor Dom /ha becézhetem így/ gondolt valamit valahogyan, de a külvilág felé nem éppen azt mutatta ki. És amilyen lassan, ütemesen történtek a dolgok az első fejezetekben, a beteg belgyógyászítra szállítása után valahogy hirtelen bummbele a közepébe, és arra kellett feleszmélnem, hogy hirtelen az egész kórház zombivá változott, holott pár másodperce még a másik szárnyban zajlott az élet, és nemigazán értettem a pár másodperc alatti hirtelen váltást. Nem igazán tetszett, hogy a srác egyből tudta mit kell tenni, és mindenki egyből értette hogy mi újság, valahogy hiányzott az az apokalipszis eleji "most meg mi a f*sz van?" szituáció, amit személy szerint elég nagy veszteségnek érzek.
Maga a történeted és a fogalmazási stílusod jó, a fordulatok azok amikkel itt-ott nem értettem egyet, és bár van még mit csiszolni és javítani rajta. Nem akarlak megbántani meg semmi, de ez nekem személy szerint egy sima, átlagos zombiapokalipszis sztoriként jött le, nem nagyon tartogatott semmi megváltó dolgot, csak szimplán van. És jó úgy, ahogy van. Ismétlem, az én bűnöm, hogy mindenben forradalmi magaslatokat akarok látni/láttatni, de ennek a történetnek jó, és megelégelő a maga hétköznapisága, és meg kell mondjam, remekül olvastatja magát. Feliratkoztam, várom a következő részt!^^
Értékelésem: 3/5
Összesen: 10,5/15 (igen, nálam ez még jónak számít.:D)
Sziasztok, kedves olvasók! Íme elérkeztünk az év utolsó napjához. Alig néhány óra múlva már 2016 lesz, vagyis egy újabb, gyönyörűséges eszetendőt kezdünk. Ugyebár én (Elizabeth) és a kedves Sophia Romániában, Erdélyben élünk, ezen belül is egy kis faluban, melynek becses neve Szászcsávás. Hogy miért is mondtam ezt el? Mert ez a kis falu rengeteg hagyományt őriz, köztük a szilveszteri tüzeskerék-gurítást is. 
